Fekete Kő Lövő

1-2 évvel ezelőtt láttam először meg. Már ismertem a Vocaloidot, meg Hatsune Mikut. Éppen hátteret kerestem, azt hiszem négycsan /w/-n, aztán láttam meg az első ilyen képet. Vocaloidos thread-ben volt, szóval gondoltam valami fanart. Miku volt rajta, sötét hajjal, komoly arckifejezéssel, a szeme sötét kék volt és a bal oldaliból egy kék lángcsóva csapott ki. Fekete széldzsekiben volt, rajta egy melltartó, csomó varrás, egy ilyen ultrarövid gatyó, meg fekete csizma. Kezében volt egy fekete katana, körülötte minden fekete, és fehér, néhol kék árnyalatokkal. A föld fekete-fehér négyzetekből állt akár valami groteszk sakktábla, magas épületek teteje látszódott a háttérben, meg fekete láncok.

BlackRockShooters

Gondoltam, milyen vagány, tegyük be háttérbe! Aztán később, ha kerestem újabb háttereket, egyre többször bukkantam hasonló képekbe, néhol egy két plusz szín is volt benne meg Miku más pózban volt rajta, egy órási ágyú volt az egyik keze helyén, satöbbi. Szóval kezdtem úgy érezni ez nem csak sima fanart, ha már ennyi van belőle. Kutatni kezdtem utána, mert picit érdekelt, mi ez. Valamelyik kép sarkában aztán találtam, egy Black Rock Shooter feliratot ahol az első két szó közt egy csillag volt, tisztára mint a Converse embléma, máshol csak röviden BRS állt, meg annak a neve aki összehegesztette a falpapírt.
Előbb azt hittem, valami anime, néztem anidb-t, semmi. Aztán, gondoltam valami fantázia csak ami terjed a neten, hagytam a francba. De a háttereket ha olyan kedvem volt, azért használtam. Később mikor már elkezdtem “komolyabban” foglalkozni az egész vocaloidos dologgal, és leszedtem egy albumot amiben Miku énekelt, a zenét pedig ryo (a Supercell) szolgáltatta, végül csak megtudtam mi is az a Black Rock Shooter. Szóval kérem, ez egy zeneszám, Hatsune Miku és a Supercell előadásában, ezek után meglepő módon. Egy jó szám egyébként, nekem speciel tetszett ( durván arról szól, hogy Miku megtalálja önmagát  😀  ). Aztán röviddel ez után megtudtam, hogy animét akarnak készíteni a Black Rock Shooterből. Mivel addigra nagy vocaloid fanatikussá váltam, nagyon örültem, bár elképzelni sem tudtam, hogy lehet egy zeneszámból és fanartokból indítva eljutni egy animéhez aminek értelme is lehet. De ahogy aztán tegnap végignéztem az OVA-t (mivel, csak egy rész készült még el belőle), azt mondom,a kezdeti dolgokhoz képes le a kalappal a készítők előtt!

BRSDesktop

Tetszett, a sztori, mert volt neki, voltak karakterek, nem csak a Black Rock Shooter lőtt, meg kardozott. Mielőtt nekiültem, egyetlen kezdetleges trailert láttam, amiben kapkodták a képet, néhol BRS harcolt más fekete ruhás spinékkel, néhol meg egy iskolás kiscsajt mutattak. Azt hittem, majd valami videoklipet csinálnak belőle és ennyivel el is intézik, vagy ha hosszabb is lesz, telis tele lesz yamaha-vocaloid reklámokkal. De nem. Nem így volt, hála az égnek. Bár azért a vocaloid már annyira elterjedt és gyorsan terjed egyébként is, hogy nem kellett volna neki nyilvánvaló plusz reklám. Mondjuk ebből inkább a ryo/Supercell-ék jöhetnek ki jobban, mert az ő szerzeményük a BRS szám. Szóval lehet picit meg fogja lökni a lemezeladást. De egyébként furcsa módon az animében a komplett zeneszám nem kapott helyet. Persze okosan megoldották, mert a háttérzenébe becsempészték a fő dallamot, aminek megint nagyon örültem, mert szeretem a számot. A grafika nagyon tetszett, bár a karakterek böte lábaitól (amiket K-On óta annyira szeretnek az animátorok meg moe-nek szánnak) kicsit néha falra tudtam volna mászni. Black Rock Shooter ne legyen már moe! Jó, elég kislányos kinézete van, de azért ő a kemény aki a sötétben harcol, és nem minden percben felbukok moe-moe, mert azoknak rajzolnak ilyen csökött, böte végtagokat. A sztori anélkül hogy lelőnék bármit is egy lányról szól, aki gimnáziumba kerül. Ott megismerkedik egy gazdag, csendesebb lánnyal, akivel később a legjobb barátok lesznek. Külön klubba jelentkeznek, de azért közel vannak egymáshoz még ott is. Aztán második évben, külön osztályba kerülnek, és innen indul a bonyodalom. Közben bevágások vannak, ahogy fentebb már a trailernél említettem. Itt harcol a BRS-ünk mindenféle más karikkal, és szép lassan kezd a két “világ” összemosódni fogalmazzunk úgy. De többet inkább nem árulok el, bár nem lesznek benne annyira meglepő fordulatok, nem akar az anime világot váltani a történettel, azért nagyon kellemes kis történetet láthatunk véleményem szerint.
Ha eddig nem tudtad, vagy nem hallottad még mi a Black Rock Shooter, az sem baj, mert anélkül is teljesen élvezhető az OVA. De egyébként ezen segíthetünk könnyedén: itt a szám, videóval, szöveggel, mindennel .
Ha az sem tiszta, mi az a vocaloid, egy régebbi bejegyzésemben leírást találsz róla!

Valószínűleg lesz folytatása, legalább is úgy zárták le, sajnos nem követtem vele kapcsolatban semmit igazából, de gondolom nézettségtől és lemezeladásoktól is függ. Van még pár kari amivel meg kell mérkőznie BRS-nek. Mindenesetre, én a Black Rock Shooter-t ajánlom mindenki figyelmébe, és talán a nyári felhozatalból az egyik legnagyobb durranás ez (lesz), szívfájdalom nélkül 10/10! Highschool of the dead mellett, természetesen 😛

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: