Claymore 104

2010. június 5.

Yagi Norihiro-ról eddig is tudtam és állítottam, hogy egy zseni! Most pedig elmondhatom, nem csalódtam a fickóban, mert ami a 104. Claymore chapterben történt az nagyon meglepett ( teljesen pozitív meglepetés ) és kihozta belőlem, hogy még inkább átkozzam közben a Jump Square-t, meg Yagit amiért nem képes 2 hetente kiadni egy chaptert, csak havonta! Tanulnom kéne mint a gép, de ezt még muszáj kiírnom magamból 😀

lucirafademon

Szóval az előző résznél ugye “komolyabb” meglepetés nem ért, gondoltam is, hogy vagy azért van mert Yagi berozsdált, vagy azért mert a következő részek ütni fognak. Hála Istennek, az utóbbi feltevésem vált valóra: a 104. fejezet ütött, de még mekkorát! Csalódás, hogy Miriáékról még mindig semmi hír, sőt Dietrichről és Yumáról sem. De valahol ez bizakodást is ébreszt bennem, mert hátha itt is az a helyzet, hogy tartogatja őket Yagi egy tökösebb belépőre! A spoiler sajnos most elkerülhetetlen, de előtte azért szót ejtek a fordításról is, mert miért ne? A fordítás kis lépésekkel, de halad, befejezni semmiképpen nem fogjuk a projektet, végigvisszük, ezek után meg főleg, mert még mindig fukken ószöm ez a manga. Csak ugye a vizsgaidőszag. De már csak 4 vizsgám van… ebből 1 vizsga az, ami létszükséglet, a többi is rohadt fontos de nem csúszok velük ha nincsenek meg, viszont fizetni kell… No mind1 nem kell az az egyetem, fekete folt a 104. rész egén 😀
Még annyit: ez a rész, újból kihozta belőlem a vérfanatik claymorefaggot-ot. Bár lehet csak túlreagálom?

claymore_spoiler

Szóval, annyi kérdés felmerül, de talán a legfontosabb és legszembetűnőbb kérdés:
Mi a fene fog ezután történni Clare-rel?!

baw_helen

Nekem az a teóriám, hogy Clare egy olyan karakternek van megcsinálva, aki eleinte gyenge, de mindenkitől kap egy kis erőt, és a végén überbrutálbadass lesz belőle. Gondoljunk csak bele! Harcosi pályafutását kezdte azzal, hogy a volt legerősebb Claymore húsát és vérét helyezték a testébe, később aztán kiderült, hogy Teresa képessége is megvan ezáltal benne, még ha ki kell tanulnia is rendesen a használatát, de akkor is! Aztán, később Ilena (vagy az anime szerint Irene) jobb karját is megkapja, és a villámkard technikát is tudja utána használni, amiben Ophelia is segít neki (persze Ophelia egy állat, de közben meg a végén csak segít neki hogy erősebbé váljon).
Majd Flora a 8-as számú segít neki rendesen változtatni a villámkard technikáján, hogy nagyobb legyen a sebzése, vagy a pontossága. Ezután ugye semmi nagyobb extra képességet nem kap Clare, de itt jön be a mostani fejezet. A Luciela-Rafaela felhő vagy démon vagy tudom is én micsoda, felfalja Clare-t! Ó bárcsak Deneve is meghalt volna, de úgy látszik neki még szerepe van, amíg Dietrich és Yuma, vagy Miriáék meg nem jönnek. Szóval ezután két lehetőség van: vagy az, hogy Clare beadja a kulcsot, de ezt nem hiszem hogy megcsinálják, vagy (előbb beadja a kulcsot rövid időre ami opcionális dolog, majd) magába veszi Luciela és Rafaela erejét! Így már erősebbé is vált, közelebb van a Priscilla szinthez, ráadásul egy abyssal one ereje is benne van (mélység lakójának is fordították azt hiszem, mi még nem tudom minek fogjuk, de ha nincs jobb marad ez). Valamint az esélye megvan, hogy ilyenkor Rakit is fel tudják használni mint azt, aki majd megmenti Clare-t vagy visszahozza közéjük mert ha ez megtörténne lehet begőzöl, és valakinek le kell nyugtatnia, mint Pietában.
De ugye ha ez megtörténik a többieknek is hozzá kell zárkózniuk, szóval remélem Miria még erősebb lesz, Helen is maradhat még, Yuma (!!!), Dietrich gondolom továbbra is marad a Szervezetnél, bár jobb szeretném ha ő is lázadóvá válna. Deneve-et megsiratjuk 1-2 fejezet erejéig, valamint Cynthia, Galatea és Raki is több szerepet kaphatna már igazán!
Priscilla pedig rést vágna a 10. és 11. dimenzió közé és átrepülhetne a párhuzamos világba ahonnan a youmák származnak, á la Gurren Lagann 😀
Egyre inkább megszeretem Pris-t azt hiszem 😀

claymore_spoilervege

Úgyhogy hála az égnek, nagyon messze van itt még a befejezés, bár egyre valószínűtlenebbnek tartom a 2010-es claymore animét. Szerintem ha lesz is, áttolják 2011-re. Bár legjobban annak örülnék ha ugyanúgy mint a Hellsing-et ezt is évi 1 vagy 2 ovákra szétszednék, és akkor nem kellene annyira azzal sem foglalkozni, hogy mennyire tartunk már elől a sztoriban! Persze az ovákat mint egészestést filmeket adhatnák, és volna idejük a grafikára is, aztán még a sorozatot is überelhetnék! Bárcsak én készíteném az új Claymore animét, annyi ötletem van! 😀
Kár, hogy nem vagyok szakmabeli…