Bakemonogatari

2010. március 16.

Azoknak tömegei akik nagyon ki szeretnének tűnni a tömegből ( 😀 ), és azoknak tömegei kik nem akarnak kitűnni a tömegből (direkt a szóismétlés). Körül-belül a kettő közé estem én szerintem, mert valahogy az olyan dolgokat szeretem, amelyek nem hírdetik annyira, hogy fúh de különleges leszel tőle ha engem magadon hordasz, bennem ülsz, engem fújsz magadra, vagy engem iszol-eszel illetve engem nézel és hallgatsz, de azért valamiben jó ha elüt a többitől és nem csak egy sablon szerint legyártott valami amiből ugyanolyan van még pár.

Akármennyire vagyok is anime-függő azért ezzel a ténnyel én is tisztában vagyok, úgy ahogy az amcsi sorozatokat ezeket is úgy gyártják, sablon szerint. De persze kell azért a sablon legalább is szerintem, mert láttam már olyat is ami nagyon ki akart tűnni és az egész eléggé vergődés érzetet keltett, vagy ahogy sokan mondják erőltetett volt.
Miért is kezdtem így a mondandót? Csak azért mert régebben meglestem a Bakemonogatari első 12 részét, és már az elején láttam, hogy ez nekem való kis sorozat lesz, mert éppen abban a kategóriában van, amit az elején is írtam. Új dolog talán az is, hogy véleményt úgy formálok, hogy nem várom ki a végét, de most az egyszer annyira elfogulttá tett a sorozat, hogy már csak nem lehet annyira rossz, hogy lehúzza az értékelésemet.

Szóval az egész dolgot kezdeném ott, hogy általában amit novellából írnak nem szokott rosszul elsülni miután animébe átültetik, legalább is én eddig ezt le tudtam vonni azokból amiket megnéztem. A Bakemonogatari is ilyen, a jelentése egyébként két szóból tevődik össze a Bakemono-ból (japánul: szörnyeteg), illetve a Monogatari-ból (japánul: mese, történet). Alapból mikor a címét megláttam, már ez az ötlet megtetszett. Egyébként a történet(ek) egy fiúról szólnak (Araragi Koyomi), aki régebben vámpír volt, de egy Oshino Meme nevű szerzetes-féleség segített “megszabadulnia” a vámpír énjétől, mellékhatásként hátra hagyva azt, hogy Araragi viszonylag gyorsan felépül a legdurvább sérülésekből is. Átlagos japán srátz egyébként, van két húga akik rendesen szivatják, “fél” a lányoktól és szégyellős, segítőkész és udvariasnak mondható, mint a legtöbb otaku akiket csak ismerek 😀 . Szóval folyton összefut olyan lányokkal, akikben valamilyen szörny lakik (vagy esetleg nem is emberek), és rajtuk próbál segíteni, kb. úgy, hogy elviszi őket Oshino-hoz meg lelki támaszt nyújt nekik. A “szörnyek” egyébként kvázi átlagosnak mondható emberi problémák megtestesülései (azért animésen felturbózva természetfölötti dolgokkal), és ezeket próbálják a szereplők megoldani. A karakterek egyébként “intelligensek”, jó nézni a jellemfejlődésüket, átlagosnak tűnnek, ám nem azok!

Megvalósítás? Akiyuki Shinbo a rendező. Ha ez nem árul el sokat, akkor jó ha megnézed a Sayonara Zetsubou Sensei-t (Viszlát, Kétségbeesés Tanár úr!), de elmondom, hogy szerintem anime rendezők között az egyik legjobb, ha nem a legjobb ficek, nagyon jól el tudja találni, hogy kell érzékeltetni egy-egy érzelmi állapotot, nagyon ötletesen és egyedien, néhány bevillanó képpel, képernyő közepére írt szöveggel, tudja ezt elérni, egyszóval zseniális egy muksó.
A grafika korához hűen nagyon szép, és rendezőnknek hála sokszor elég egyedi képekkel és/vagy színekkel találkozunk, legyen az akár egy játszótér, erdő, parkoló… stb. A karakterdizájn is iszonyatosan jóra sikerült, nem hiszem, hogy ha valaki ezt a sorozatot végignézi, nem talál magának egy karaktert akit akár a kedvencei közé ne bírna avanzsálni, nekem személyes kedvencem Senjougahara Hitagi (megmondós okoslány), és Hanekawa Tsubasa (szemüveges kedvesokoslány)!

A zene nagyon illik a rendezéshez, és a zongoraszólókkal nagyon egyszerűen, és remekül tudják érzékeltetni a hangulatot. Semmi bajom vele, sőt! Az Openingek, és Endingek pedig a simán hallgatható japán zenék közé tartoznak, úgyhogy ezekre sem lehet panasz!

Végül zárójeles megjegyzésként, de hozzáteszem, hogy eddig nem láttam sok helyet ahol ócsárolták volna, tehát esetleg ha valaki nekem nem hisz, vagy nem kapott kedvet, nyugodtan nézzen körül, de szerintem nem fog találkozni olyan véleményekkel akik ne pozitívan értékelnék a Bakemonogatari-t. Nagyon szép, jól összerakott, igényes kis sorozat. Azt azért még le kell, hogy szögezzem, aki nem szereti a mélyebb témájú animéket, vagy esetleg nem bírja őket komolyan venni, az valószínüleg ezt sem fogja, annak kár belekezdeni, mert azért kell egy bizonyos fokú érettség hozzá, hogy felfogd amit nézel. Angolul (vagy japánul 😀 ) is rendesen tudni kell hozzá, mert magyar feliratot még nem találtam belőle mind a 12 részre, és “elég nehéz a nyelvezete”. Szóval ezeket lehet negatívumoknak tekinteni, de inkább csak technikai bakik, erről a sorozat nem igazán tehet, nem 12 éves kisgyerekeknek készült, szerintem egész 16 éves korig úgyse fogja fel az ember miről szól. Mondhatom, hogy 16-os karikás a cucc.

Igazából egy 15 részes sorozat, de 12-t sugároztak TV-ben, a maradék 3 rész már csak az interneten lesz látható, illetve majd a BD-lemezeken lehet őket a sorozattal együtt megvenni persze nem itthon, hanem japánban.

Úgyhogy ajánlom a figyelmekbe, jó szórakozást hozzá, nem fogod megbánni! 😉